A kezdet

Kedves Olvasóim!

Íme hát beváltom amit (magamnak) ígértem. Elkezdem megtanulni a klasszikus realisztikus képregény stílust, amit ezidáig kihagytam.

Terveim szerint minden nap szeretnék rászánni egy kis időt arra, hogy fejlesszem magamat. Ebbe tuti bele fog szólni sok sok minden, de maximálisan igyekezni fogok betartani a mindennapi alkotást. Az így született rajzokat fel fogom ide tenni a blogra, és minden rajzhoz mellékelni fogom az ahhoz fűződő tanulságokat, és hogy mi alapján vettem észre a hibákat. Azért is lesz érdekes ez a dolog, mert így kiderül az is hogy mire nem figyelek, mert tuti lesz olyan hiba a rajzokban, amiket csak később, sokkal tapasztaltabb szemmel fogok észrevenni.

Első körben szeretném az előzményeket megosztani.

Jómagam amióta eszemet tudom, rajzolok. Első körben rongyosra másoltam, (indigóval írógéppapírra) Fazekas Attila Csillagok háborúja, és Birodalom visszavág képregényeit. Annyira elbűvöltek a képek, hogy még olvasni sem tudtam, de rögtön belehabarodtam a Star Wars világába. Ez a szerelem azóta is töretlenül tart. 

Neki köszönhetem hát hogy elkezdtem rajzolni! Ezt nem mondtam neki, pedig lett volna már rá lehetőségem, de tuti százak mentek hozzá ezzel a szöveggel, így gondoltam nem terhelem vele.

Önállóan képregényt rajzolni kb 9 éves koromtól kezdtem, de 15 évesen beszippantott a képzőművészet és szobrászkodni és festeni kezdtem. Itt és már elkezdtem erősen képezni magam látvány utáni rajzolásból.

460458_4557856035988_1724607729_o.jpg

erdeipintyszines.jpg

Utána következett az Eszterházy Főiskola Egerben. Itt rajz-vizuális kommunikáció szakon tanultam, és képzetem magam, ebben mesterem Földi Péter volt. Itt ismerkedtem meg nagyszerű barátommal és alkotótársammal Szél Miklós Mukkával és ismét visszatértem a képregényekhez. Ezen tevékenységünk a Pozor blogban teljesedett ki, ami azóta is aktív. Link hozzája: www.pozor.hu

Utána pedig a Majomdaráló képregény blogot kezdtem el alkotni, az is töretlenül aktív a mai napig is, ezt is megtekinthetitek itt: www.majomdaralo.blog.hu

Szóvar röviden így alakult a pályám eddig. Rajzolok amióta az eszemet tudom, képeztem magam, szakmámban sikeresnek bizonyulok. Mondhatjuk hogy nagyon gyakorlott lettem, sziporkázva rajzoltam fel alá fejjel lefelé, hurikánban, csukott szemmel, sötét szobában miközben majmok kergettek.

Egészen addig amíg meg nem bíztak egy reklám storyboardjának elkészítésével, nagyon csúfosat buktam. Annyira nem sikerült fejből (eltérve a szokásos stílusomtól) realisztikus emberalakokat és környezetet rajzolnom, hogy csak álltam, és pislogtam. Erről csak azért nem teszek ki képet, mert titoktartási szerződést írtam alá hogy nem osztok meg belőle semmit. Ugyanakkor nem akarom hogy rögtön öngyilkossági hullámot generáljak már az első bejegyzéssel!

Tehát ez az élmény vezetett rá hogy eme hiányosságomat fenemód pótolnom kell, pláne hogy már egy két éve terveztem is hogy elkezdem.

A tünetek felismerése egyszerű! Eddig nem voltam rákényszerülve a fejből való ralisztikus ábrázolásra. Eddigi kialakult stílusom ami az agyamból születik az a már említett Majomdaráló és Pozor stílusa. A realisztikus verziót pedig totálisan kihagytam. Viszont az már egy kis előnynek számíthat, hogy nem elölről kell kezdenem a tanulást, lévén hogy van előképzettségem:)

Úgyhogy most belecsapok a lecsóba! Eme blog ennek a kalandnak az állomásait hivatott lejegyezni, magamnak, és másoknak is okulás képpen, hátha ezzel tudok segíteni azoknak akik hasonló cipőben járkálnak mint én!

Ugyanakkor azért is osztom meg veletek ezt a blogot, mert legendás elkezdő vagyok, de a befejezések azok nagyon gyakran elmaradnak! Ti lesztek hát (ha vállaljátok) a felügyelőim, akik rám szólhattok, hogy ne linkeljem el a dolgot:)

Indul a móka, drukkoljatok ezerrel:)